Dr. Wynn Horsley
Miért van szükségünk emésztőrendszerre? A választ röviden így fogalmazhatjuk meg: a különböző tápanyagokat kisebb alkotórészeire kell bontani ahhoz, hogy azok képesek legyenek eljutni a véráramba, ezen belül is a mikroszkopikus méretű hajszálerekbe, amelyek behálózzák és tápanyaggal látják el a test minden részét. Azonban ezeknek az alkotórészeknek nemcsak parányiaknak kell lenniük, hanem a vérben megengedhető anyagok igen korlátozott listáján kell szerepelniük, az immunrendszer által engedélyezett anyagok közé kell tartozniuk. Ellenkező esetben az immunrendszer – szervezetünk védő hadserege – megtámadja és elpusztítja őket.
Feltehetjük a kérdést: a Teremtő miért nem úgy alkotta meg testünket, hogy a tápanyagok közvetlenül a véráramba kerüljenek, hasonlóan ahhoz, ahogy az infúziót a kórházban közvetlenül a beteg vénájába csepegtetik? Lehetnek olyan okok, amelyeket csak Isten ismer, de egy emberi válasz mindenképpen kézenfekvő: az evés általában élvezet forrása is. Isten azt akarja, hogy az életünkben a különböző tevékenységek boldogsággal, megelégedéssel töltsenek el bennünket, ne csupán egy funkciót töltsenek be, hanem sokoldalú élményt nyújtsanak. Így a tápanyagfelvétel vitathatatlanul élvezetesebb módja az étkezés, szemben a karba szúrt tű útján történő funkcionális táplálással.
Az emésztés folyamata a testünkben a szájban kezdődik. A fogak mechanikusan apróbb darabokra bontják az ételt. Minél tovább tart a rágás, annál kisebbek lesznek ezek a darabok, így az emésztési folyamat is hatékonyabbá válik. Egyesek azt tanácsolják, hogy rágjunk meg minden egyes falatot 20-szor vagy 30-szor, de én jobb szabálynak tartom, ha egyszerűen addig rágjuk az ételt, amíg az annyira krémszerűvé válik, hogy folyadékként le tudjuk nyelni. Amikor ezt a pontot elértük, az étel ebben a krémszerű formában gyakran el is tűnik a szájból, anélkül, hogy tudatosan nyelnünk kellene. Szinte lehetetlen is megtartani a szájban, észrevétlenül lecsúszik.
A gyümölcsleveket és más tápláló folyadékokat (pl. leveseket) sem jó azonnal lenyelni, mint a vizet. Ezeket kicsit a szájban kell tartani, nyelvünkkel jól megforgatni, hogy a nyál kémiai anyagai elkeveredhessenek a folyadékkal, előkészítve azt az emésztés következő szakaszára. Az étkezésre vonatkozó tanács így foglalható össze: „A szilárd táplálékot igyad, a gyümölcsleveket rágd meg”.
Az étel szájban tartásával nemcsak hatékonyabbá tesszük az emésztés folyamatát a gyomorban és a belekben, hanem az ízekben való gyönyörködés ideje is hosszabb lesz. Csak addig van lehetőségünk élvezni az ízeket, amíg az étel a szájban tartózkodik – a belekben nincsenek ízlelőbimbók. Használjuk ki ezt teljes mértékben! Az elnyújtott idejű rágás másik előnye, hogy ritkábban emeljük szánkhoz az evőeszközt, így kisebb mennyiségű étellel és kevesebb kalória felvételével jutunk el a jóllakottság boldog érzéséhez.
Valószínűleg nagyon kevesen rágják meg az ételt ennyire tudatosan és alaposan, de már az is valami, ha legalább tudjuk, mi az ideális, és törekszünk ennek meg-valósítására.
Ahogy az emésztés mechanikus része, úgy a kémiai része is a szájban kezdődik. Ez a molekuláris szintű lebontás az enzimeknek nevezett különleges „gépezetekkel” történik. Ezek a nagyméretű molekulák, melyek felépítésük miatt késekhez vagy láncfűrészekhez hasonlók, képesek a tápanyagok molekuláit feldarabolni. A különböző tápanyagoknak különböző enzimekre van szükségük, és ezek a specializált enzimek az emésztőrendszer különböző szakaszaiban működnek. A szájban az amiláz nevű enzimcsoport kezdi el lebontani a táplálékban lévő keményítőt kisebb összetevőire. A keményítő glükóz-molekulák hosszú láncolata, és az amiláz leválasztja a glükózegységeket a láncról. Emiatt a keményítő tartalmú ételeket édesnek kellene éreznünk, legalábbis elméletileg. Általában az emésztésnek ez a szakasza nem tart elég sokáig a szájban ahhoz, hogy ez a hatás bekövetkezzen, de néhányan észlelték már, hogy pl. a szárított és kissé megpirított kenyér hosszas rágása enyhén édes ízt ad.
A szájban termelődő nyál segít abban, hogy a megrágott szilárd étel folyékonnyá váljon. A nyálban lévő víz a vérből és a test többi részéből származik. Mivel a fokozott nyáltermelés akár a szervezet kiszáradásához is vezethet, ezért érdemes fél órával az étkezés előtt inni egy pohár vizet. A nagyobb mennyiségben és étkezés közben elfogyasztott folyadék azonban felhígítja az emésztőenzimeket, így azok nem tudják hatékonyan végezni a munkájukat. Márpedig a jó emésztéshez szükségünk van azokra a „molekuláris késekre”, méghozzá a lehető legnagyobb mennyiségben.
A legfontosabb energiát szolgáltató tápanyagok a következők: a szénhidrátok (melyek közé tartoznak a keményítők és a cukrok, mint például a glükóz), a zsírok és olajok, és a fehérjék.
A teljesértékű növényi alapú étrendben e három közül az első található meg a legnagyobb mennyiségben, így a keményítő az, amivel az emésztés során a legtöbbet kell dolgozni. Isten tehát úgy tervezett meg bennünket, hogy a keményítő emésztését a többi tápanyag előtt kezdjük el, azaz a szájban. Azonban legyünk tudatában annak, hogy a keményítő-emésztő enzim a gyomorban is tovább működik.
A nyelőcső izmainak fő feladata, hogy az ételt a gyomorba juttassa és ott is tartsa, miután az elhagyta a nyelőcsövet. Ezért a nyelőcsövet körülvevő izomnak elég erősnek kell lennie a gyomorral való találkozás helyén. Ez a körkörös izmok közé tartozik, amelyeket záróizmoknak nevezünk – ebben az esetben gyomorszájnak vagy alsó nyelőcső-záróizomnak hívjuk. Ha a gyomorban levő nyomás elég nagy ahhoz, hogy legyőzze ezt a záróizmot, vagy ha a záróizom meggyengül, akkor a gyomortartalom egy része visszafelé halad a nyelőcsőben, és fájdalmat okoz. Ilyen nagy nyomás keletkezhet, amikor bőséges étkezés után lefekszünk; ez súlyosbodik a "buborékos" italok fogyasztása után, mivel ezek szén-dioxid gázt bocsátanak ki, ami tovább növeli a már amúgy is tágult gyomor térfogatát. A záróizom gyengülését előidézheti alkohol, dohány, koffein, továbbá a kávéban és csokoládéban található egyéb anyagok. Még néhány gyógyhatásúnak tartott gyógynövény is gyengíti az emésztőrendszer izmait (pl. borsmenta, fodormenta).
Amikor a gyomortartalom egy része visszakerül a nyelőcsőbe, néha egészen a torokig és a szájig jut; ezt az állapotot nevezzük refluxnak. A nyelőcső nem képes nagy mennyiségben elviselni az ilyen anyagot, így – ha savas vagy irritáló ételeket fogyasztunk (citrusfélék, paradicsom, csípős paprika) – akkor az kellemetlen érzést okoz az alsó nyelőcső-záróizom környékén, és esetleg még feljebb a nyak irányában is, amit gyomorégésnek is neveznek. Ha tartóssá válik, akkor ezt gyomor- és nyelőcsőrefluxnak, angolból rövidítve GERD-nek nevezik. Ha ennek a visszaszivárgott anyagnak a mennyisége elég nagy, megfeszül és kiszélesedik az alsó nyelőcső-záróizom és a rekeszizmon levő nyílás, amelyen a nyelőcső áthalad (hiatus), így az eredmény rekeszizomsérv (hiatus hernia) lesz.
Bizonyára mindnyájan szeretnénk elkerülni ezeket a problémákat, melynek módja kézenfekvő az eddig leírtak alapján: kerülni kell a bőséges étkezés utáni azonnali lefekvést. Ez azt jelenti, hogy felegyenesedve (ülő vagy álló helyzetben) kell maradnunk körülbelül három órán keresztül, de még jobb, ha gyalogolunk. Az alkohol, a dohány és a kávé teljes kiküszöbölése többek között ezért is fontos. A nagy mennyiségű menta fogyasztása étkezések idején szintén kerülendő.
A gyomorban a fehérje kisebb egységeire, különböző aminosavakra bomlik. Ezt a pepszin nevű enzim végzi el. Most azonban egy nagy kérdéssel kell szembenézni. A mi egész testünk fehérjéből áll, beleértve emésztőrendszer falát is. A pepszin képes szétvágni a fehérjéket, magát a gyomorfalat is, és ezzel valódi károkat okozhat. Ezen a ponton látjuk, hogy a Teremtő hogyan oldotta meg ezt a problémát.
Maga a pepszin nem aktív formájában kerül ki a gyomorfalból. Először a pepszinnek egy inaktív formája választódik ki, ami nem tud kárt tenni a fehérjékben. A gyomorfaltól eltávolodva és savval érintkezve az inaktív forma aktív formává, pepszinné alakul át. Az inaktív forma hozza létre az aktív formát; ezért az inaktív formát pepszinogénnek nevezzük. Gondolhatunk a pepszinre úgy, mint egy olyan késre, amelyet használat előtt egy tokban tartunk, és amely így kevésbé veszélyes. A sav az, ami ezt a „tokot” eltávolítja. Eközben a gyomorfal vastag nyálkaréteget választ ki, ami befedi és védi a gyomor falát a pepszin hatásától. A pepszinogénnek és a savnak először át kell hatolnia a nyálkahártya rétegén, mielőtt a hatását kifejtené – immár a gyomorfaltól elkülönülve.
Ez a figyelemre méltó védelmi stratégia nagyban függ a gyomorban zajló emésztés hatékonyságától: attól, hogy a gyomortartalom ki tud-e ürülni két-három órán belül a gyomorkapun (plyorus) keresztül a vékonybél első szakaszába, a nyombélbe. Ha az étel négy vagy több órát tölt a gyomorban, az aktív pepszin közelebbi kapcsolatba kerülhet a gyomorfallal. Még az emésztés első két órájában is előfordulhat ez, sőt károsodás is történhet. De a Teremtő úgy alkotta meg a gyomorfal sejtjeit, hogy gyorsan szaporodjanak és kijavítsák a károkat. Baj csak akkor lesz, ha az elhúzódó emésztés súlyosabb bántalmat okoz. Ha a fájdalmas gyulladás alakul ki, akkor az a gyomorhurut jele. Ha a rongálódás súlyosabb, és a gyomorfal egyes rétegei is sérülnek, azt fekélynek nevezzük. Mivel ezt a pepszin okozza, gyakran nevezik peptikus fekélynek is.
A gyomorban lévő nagy mennyiségű zsír és olaj megakadályozza a gyomor kiürülését, mivel a gyomorkapu ilyenkor tovább marad zárva, szemben azzal, amikor alacsony zsírtartalmú ételeket fogyasztunk. A több hús egyúttal több zsírt is tartalmaz. A vaj 100%-ban zsír, de az összes növényi olajra nézve is igaz ez, hiszen az olajok finomított (kivonatolt, koncentrált) termékek. Bár hasznosabb a zsír növényi forrását természetes formájában fogyasztani, vigyázni kell különösen a diófélékkel, mivel eleve nagy a zsírtartalmuk. Ha egy étkezés során egy csésze vagy annál több mandulát fogyasztunk, az több mint négy órán át a gyomorban tartja az ételt. Így jobb, ha az elfogyasztott dióféléket (pl. földimogyoró, dió, mandula, kesudió, szezámmag stb.) egy maréknyira vagy annál is kisebb mennyiségre korlátozzuk.
Egy másik állapot, amely az emésztés elhúzódásához vezet: az étkezések közötti nassolás. Egy kísérletet végeztek, amelynek során a kísérleti alany 1-2 órával a reggeli után elfogyasztott egy kis nassolni valót, majd egész nap folytatta a nassolást. A kísérlet eredményei azt mutatták, hogy a reggelire elfogyasztott étel egy része még 13 órával később is a gyomorban volt. Képzeljük el, mit okoz ez a gyomorban!
A gyomor és az egész emésztőrendszer drámai károsodása akkor következik be, ha nem termelődik elegendő nyálka. A nyálkatermelés leállásának legfőbb tényezője az aszpirin. Szájon át történő használat után a gyomorfal gasztroszkópiás vizsgálata bevérzéseket mutatott ki. A statisztikák szerint 20.000 aszpirin okozta haláleset fordul elő évente az USA-ban az emésztőrendszerben bekövetkező vérzések eredményeként.
A reflux kérdését már említettük, ami a gyomortartalomnak a nyelőcsőbe való visszajutását jelenti. Most, hogy felismertük a pepszin hatását, világossá válik, hogy az mennyire károsító lehet a nyelőcső falára nézve, amely nem rendelkezik olyan védelemmel, mint a gyomor. Ennek eredménye a nyelőcsőgyulladás gyomorégéssel és egyéb problémákkal. Ezt az aszpirin és az összes hasonló gyulladáscsökkentő gyógyszer csak súlyosbíthatja.
Az emésztőrendszerünk áttekintésének a felénél vágjuk le az utat és ugorjunk egyből a „kijárathoz”. Mostanra már minden hasznos tápanyagnak távoznia kellett a testbe, de ami a bélben megmaradt, az sem mind haszontalan: pl. a rostok, amelyek ugyan nem emészthetők, mégis elengedhetetlenek a vastagbél jó állapotához és működéséhez. Ezek a rostok gondoskodnak arról, hogy a szervezet számára haszontalan vagy éppen ártalmas béltartalom gyorsan és maradéktalanul távozzon, miközben táplálékot biztosítanak a vastagbélben lévő hasznos bélflóra számára.
A rost megvéd számos betegségtől: a székrekedéstől, a kidudorodó visszerektől, és a vastagbélráktól, hogy csak néhány példát említsünk. Az élelmiszerekben lévő rostok szükségesek, ezért fontos, hogy tudjuk, mely ételek tartalmaznak rostot. A helyzet egyszerű: semmilyen állati eredetű élelmiszer nem tartalmaz rostot, legyen szó tejtermékről, tojásról vagy húsról. Rost csak a finomítatlan növényi élelmiszerekben található. Mit mond ez nekünk az ideális étrendről? Az emberi élet első napján Isten ezt mondta nekünk: „Ímé néktek adok minden maghozó füvet az egész föld színén, és minden fát, amelyen maghozó gyümölcs van; az legyen néktek eledelül.” (1Móz 1,29)
